
|
Operációkutatási blog |
Holnap vizsgázom. Módszertani szigorlat, nem éppen a kedvenceimből.
Három napot adtam magamnak a felkészülésre (mert ugye évekig ezt (is) tanultam, így csak ismétlésről lehet szó:)). 20 tételem van. Sokat gondolkodtam, hogy napi 10 tételt vegyek-e át és a harmadik napon ismételjek, vagy legyen inkább napi 7-8 tétel.
Ugye nem kell részletezzem, mit valósítottam meg ebből? Ma éjjel szerintem nem alszom. Pedig, ha tartom magam a tervhez, akkor holnap kipihenten és felkészülten érkezem a vizsgára. Most meg hulla fáradt leszek és reménykedem a szerencsémben. Nem túl biztos megoldás.
Tovább >>
dátum: 2008-09-18 14:54:27 | író: Magyar Klára | Hozzászólások megjelenítése (0)
Bevallom, egy héttel ezelőtt eszembe sem jutottak volna ezek a kifejezések. Azonban hétfő este megint megnéztem a Gyilkos számok című sorozatot. Tudják, amiben egy jóképű (történetesen a valóságban magyar származású) fiatal matematikus fiú a rendőrség munkáját segítve, matematikai eszközök, modellek alkalmazásával oldja meg a megoldhatatlannak látszó eseteket. Mert hogy matekkal minden kifejezhető, még akár az emberi kapcsolatok is.
Egy iskolában azt vizsgálták, hogy melyik gyerek melyiknek adja kölcsön a jegyzeteit, osztja meg az uzsonnáját stb. Ezekkel az információkkal már könnyen megfejthető, hogy ki kinek a barátja vagy hogy ki kiben bízik meg.
Tovább >>
dátum: 2008-09-03 14:20:07 | író: Magyar Klára | Hozzászólások megjelenítése (0)
Sokszor eszembe jut a kabaré, amiben az állomás hangosbemondója megszólal: Ti diri-ti diri-dri "Szolgálati közlemény, szolgálati közlemény: Józsi hozd vissza a kalapácsom, mert fejbeváglak!"
Minden cég életében vannak ki nem mondott, vagy csak sejtett szabályok. Főleg az emberi munkaerő kapcsán. Pl. nem jó, ha Józsi hétfőn reggel dolgozik, inkább kezdjen a délutános műszakban. Hogyan lehet az ilyesmit megadni egy matematikai modellben? Hogyan lehet egy ilyen rendszert optimalizálni? Ma erre szeretnék egy ötletet adni.
Tovább >>
dátum: 2008-04-10 11:19:20 | író: Lelkes Zoltán | Hozzászólások megjelenítése (0)
Az Index honlapján megjelent hír szerint rosszul számol az Excel (http://index.hu/tech/blog/2007/09/27/rosszul_szamol_az_excel/). Hosszadalmas polémia alakult ki a forumozók között, hogy ez megjelenítési hiba, vagy valóban a háttérben is rossz a szám. Nem ellenőrzöm, felesleges. Az Excelben rengeteg hiba van, hiszen az csak egy táblázatkezelő, vagyis tudomásul kell venni ezeket a korlátokat.
Engem nem az lep meg, hogy rosszul számol, hanem az, hogy egy irodai eszközt cégek használják, illetve próbálják használni komolyabb kimutatások, elemzések, statisztikák elkészítésére. És látszólag működik. De amellett, hogy az eredmény gyakran kétséges, még az adatok biztonsága sem megoldott, az oszlopok számának erős limitáltságáról nem is beszélve.
Tovább >>
dátum: 2007-09-27 21:11:42 | író: Lelkes Zoltán | Hozzászólások megjelenítése (2)
Be kell vallanom, hogy Dr. House rajongó vagyok, és ha tehetem, szerda esténként a TV előtt ülök. A legutóbbi részből megmaradt bennem egy laikusoknak is érthető példa a tüneti kezelés értelmetlenségéről:
"Reggel felébredsz. Mállik a festék, eltűnt a függöny, forr a víz. Melyikkel foglalkozol először? ... Egyikkel sem, mert ég a ház."
Jobban belegondolva, ez a példázat nem csak az orvostudományban értelmezhető, de a vállalkozások életében is. Például egy termelő vállalatnál sokfajta "tünet" jelentkezhet, többek között a termelési terv feszessége, a határidők gyakori lekésése, vagy a gépek rossz kihasználtsága. Ilyenkor a legegyszerűbbnek tűnő megoldás a "tüneti kezelés", azaz az épp aktuális probléma gyors megoldása. Például a gépek rossz kihasználtsága esetén csökkenteni az egyes műveletek közötti átállási időt.
Tovább >>
dátum: 2007-08-31 15:25:11 | író: Farkas Tivadar | Hozzászólások megjelenítése (0)
Nemrég egy vállalati vezető megkeresésünk alkalmával megjegyezte, hogy ő 1980-ban(!) részt vett egy lineáris programozásról szóló tanfolyamon, és hogy azon túl nem tudunk neki újat mondani.
Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy az elmúlt 27 évben mennyit fejlődött a számítástechnika, és ezzel együtt az operációkutatás területe is. A jelenlegi módszerekkel és programokkal nem csak folytonos változókat és lineáris összefüggéseket tartalmazó reális méretű és bonyolultságú modelleket lehet egzaktul megoldani, de nemlineáris korlátokat, és egészértékű változókat tartalmazó feladatok is megoldhatók. Az egészértékű változók közül a legjellemzőbb a bináris változó (y), amely segítségével például leírható, hogy egy gyárat bezárjunk (y=0) vagy kinyissunk (y=1). A fent említett vezető mondhatná erre, hogy minden modellnek és feladatnak felírható egy lineáris közelítése, ami egyszerű eszközökkel is megoldható. Hogy a lineáris megközelítés nem mindig alkalmas, arra szeretnék itt egy példát bemutatni.
Tovább >>
dátum: 2007-08-24 14:25:55 | író: Farkas Tivadar | Hozzászólások megjelenítése (0)
Vasárnap filmet néztem, megnéztük a Pillangóhatás című filmet és nekem mi más jutott volna eszembe róla, mint az üzleti modellezés:)
A film témáját James A. Yorke amerikai matematikus kutatása adta, ami szerint a rendszerekben gyakori, hogy a kiindulási feltételek kismértékű megváltoztatása rövid időn belül is nagy mértékű változásokat idéz elő egy rendszer állapotában. Ezt a jelenséget nevezik pillangó-effektusnak.
Ugyanígy igaz ez egy cég működése közben bekövetkezett változásokra. Azonban ha figyelembe tudjuk venni döntéseinknél, hogy egy látszólag kis változtatás milyen következményeket jelent az egész cég működésére, akkor sokkal megalapozottabb döntéseink lesznek és jobban felkészülhetünk az ebből eredő változásokra.
Tovább >>
dátum: 2007-04-20 08:12:27 | író: Magyar Klára | Hozzászólások megjelenítése (0)
Szeretem az ellopott pillanatokat, mert olyankor van időm elmélkedni, kis papírkára írogatni. Így vagyok ezzel most is, az orvosi rendelőben. Várom, hogy rám kerüljön a sor.
Közben azon elmélkedem, hogy mikor bízom meg az orvos ítéletében? Nyílván akkor, amikor ésszerű magyarázatot tud adni, amikor van egy elképzelése és tudja mi történik bennem, mi lesz a hatása az orvosságnak. Vagyis van egy elképzelt hatásmechanizmus, amit vár. Van modellje!
Különösen a gazdasági életben akkor érdemes belekezdeni valamibe, ha sejtjük a jövőt. Felállítunk egy modellt, készítünk egy tervet és e kettő segítségével kiszámítjuk várható nyereségünk. Ehhez pedig a legjobb eszköz nyilvánvalóan a matematikai modell és a matematikai optimalizálás!
Tovább >>
dátum: 2007-03-02 15:50:48 | író: Lelkes Zoltán | Hozzászólások megjelenítése (0)
Mi is az optimalizáció? Nem hivatalos definíció szerint valami olyasmi, hogy a sok-sok felbukkanó lehetőség közül kiválasztom azt a kombinációt, amivel az elképzeléseimnek megfelelő célt a lehetőségekhez mérten a legjobban tudom megvalósítani. Ez a mindennapi életünkben legtöbbször még áttekinthető feladat, azonban egy cég életében olyan hihetetlenül nagy információhalmaz figyelembevételét feltételezi, amit az emberi agy már nem képes kezelni. Ehhez optimalizációs eszköz használatára van szükség.
Tovább >>
dátum: 2006-11-29 10:55:44 | író: Magyar Klára | Hozzászólások megjelenítése (0)
Mi mindenre jó, ha az ember beteg :) A láz és a nehéz végtagok nem feltétlen nyomják el az érzelmeket, a gondolatokat. Fekszem az ágyban, és arra gondolok, milyen régen írtam a blogba. No és arra is gondolok, hogy a nagy rohanásban mennyi érdekes beszélgetésen estem át.
Mióta intenzívebben próbáljuk eljuttatni a vállalatokhoz az optimalizálás gondolatát, sokkal jobban megértem mi akadályozza ennek a fantasztikus eszköznek a magyarországi elterjedését. Elsősorban a felsőoktatás hihetetlen félrevivő hozzáállása. Tudomásul kellene venni, hogy az operációkutatás alkalmazását nem matematikusoknak kellene tanítani, hanem mérnököknek, közgazdászoknak. Amíg az egyetemen a legfontosabb mondanivaló a szimplextáblák kézzel történő végigszámításának a leghatékonyabb módja, addig ne is várjuk, hogy a később menedzserré váló magyar diplomások annyira nyitottak legyenek az operációkutatás alkalmazására, mint Amerikában élő pályatársaik.
Tovább >>
dátum: 2006-09-29 22:14:22 | író: Lelkes Zoltán | Hozzászólások megjelenítése (0)
Sokat gondolkoztam, hogyan is tudnám bemutatni cégünket és a szolgáltatásunkat az érdeklődőknek. Kakukktojásként a cégnél én nem vagyok informatikai szakember, mérnök, sőt matematikus sem vagyok, így ilyen jellegű komoly szakmai háttérre nem támaszkodhatok.
Amihez értek az az eladás és ehhez kapcsolódóan az a képesség, hogy bele tudom képzelni magam tárgyalópartnerem helyzetébe. Ennél fogva úgy közelítem meg a dolgot, ahogy én értettem meg az optimalizálás és a vállaltirányítás lényegét és összefüggéseit.
Tovább >>
dátum: 2006-07-27 14:17:03 | író: Magyar Klára | Hozzászólások megjelenítése (0)
A minap a feleségem vásárolni küldött az Auchan-ba. Ilyenkor a vásárláshoz egy szép, hosszú, több oldalas listát kapok. Kell is, mert ha lista nélkül akár csak négy dologért is küld, biztosan elfelejtek a négyből kettőt. Ja, és a lista végén mi volt? Tesco-film:)
A vásárlások igen tanulságosak. Itt van például a mennyiség kérdése. A feleségem jó szokása, hogy csak a típust írja fel, de a mennyiséget nem. Mit lehet kezdeni azzal, hogy "tej"? 1liter, egy karton vagy csak néhány liter tejet kell vennem? Még a tejről csak-csak tudom mennyit kell vennem, mert gyakran vásárolunk tejet. De az ostyáról, vagy a vaníliás cukorról ugyan ki tudhatja, hogy mennyi kell a hétvégére?
Tovább >>
dátum: 2006-07-19 11:13:34 | író: Lelkes Zoltán | Hozzászólások megjelenítése (0)
A minap beszélgettem egy orvoslátogatóval. Amikor a névjegyemet elolvasta, az első reakciója: "Nekem is optimalizálhatnátok, hogy merre menjek, egész nap az autóban ülök!"
De rögtön hozzá is tette: "Csak vicceltem".
Én persze nem hagytam annyiban és kérdezgetni kezdtem, hogy hogyan döntenek arról ki, kihez, mikor megy? Hogyan mérik a hatékonyságot? Hogyan becsülik meg mikor, kinek, miről beszéljenek? Megannyi kérdés, amire nem kaptam választ.
Tovább >>
dátum: 2006-06-16 12:17:50 | író: Lelkes Zoltán | Hozzászólások megjelenítése (0)
"Hogyan lehet csökkenteni a cége költségeit úgy, hogy közben nő a termelés volumene és még új gépsort sem vásároltak?"
|
Ha ki akarja hozni a maximumot cége erőforrásaiból, ha szeretné túlszárnyalni versenytársai hatékonyságát,
akkor iratkozzon fel azonnal minitréningünkre és megtudhatja, hogyan optimalizálnak
pl. a SHELL, a BP, az Exxon, a PET munkatársai. |